2017 októbert írtunk, amikor is ihletre ébredtem.
Van, amikor az eseményeket követően az ember leül, és csak néz ki önmagából. Amikor úgy érzi, hogy valamit tennie kell. Egy belső hang, amely folyton késztet valamire. Valamire, amivel az elcsendesülés utat tör magának. Amiben örömöm lelem. Amivel tanulok valamit önmagamról. Egy késztetést éreztem én is, tennem kell; … nekem írnom kell arról, ami a fejemben megszületik, és úgy hogy később újra és újra eltudjam olvasni. Hogy amikor majd egyszer újra csak leülök és elcsendesülök, lássam meg benne azt az utat, amit végig jártam az életem eseményei között. 2017 október hónapja igazi színes ősz volt. Telis-tele a föld minden színével. Néha komor a borongós égbolt árnyékától …, ami később élénknek tud látszódni, ahogy az évszak párája megfesti azt. Kettősség érzés fogott el, minden egyes évben ebben a hónapban. Valami olyasmi érzésként tudnám leírni, mint amikor az ember örömét beárnyékolja valami. Van is, nincs is. Későbbiekben erre is kitérek kicsit részletesebben…
Tehát ott tartottam, hogy ez a hónap az ambivalens érzések hónapja nekem. Amibe sok minden is elfér. Boldogság, szomorúság, bátorság, félelem, hit, csalódás és még sorolhatnám. De pont ez a felsorolás játszódott le aznap a fejemben, amikor csak ültem és késztetést éreztem arra, hogy ezt a kettősséget, sőt mi több sokaságot kiadjam magamból. Megformáljam, keretet adjak neki, alakkal ruházzam fel. Legyen neki önálló története, ami mesél, ami hangot ad minden gondolatomnak, azt ami számomra az októbert jelenti. Ezekkel a gondolatokkal indultam meg magamban csendesen ezen az úton. Körülöttem ekkor minden lelassult, ahogy megtettem az első lépéseim, és belül mégis csak peregtek a történések. Néha kicsattanó örömmel energia dúsan, néha pedig fáradtan lelki fájdalommal ültem le és ruháztam fel mind azt, ami belém szorult. Mind azt, ami első regényembe költözött. Megéltem minden pillanatát ennek a kreált, fiktív világnak. Az események kitaláció alapján születtek. Azok a kontrasztos érzések álmodták meg éber tudatomba melyek késztettek az alkotásra. „Lélekdokim“, és a cím ezzel önmagába foglal mindent, amely számomra ezt a mélylélektani érzelmes világot megteremtette. Így kelt életre ez az utazás, amelyet Rose Doubt és Hektor Soul megtestesít. Egy lány, aki mély problémákkal küzd, melyek téves önképhez vezetnek oly annyira, hogy kész megválni saját létezésétől is. S egy orvos, akihez ilyen módon a sors keze szolgálja. A szereplők, és a világ, amelyet megteremtenek izgalmakkal telítve, mint egy fájdalmas seb és annak gyógyírje. De vajon tényleg gyógyír lesz e a fájdalomra? Kiderül hamarosan… Az ősz, mint az elmúlás és a tavasz, mint az újjászületése jelképe jegyében.